Felállították Tisza István szobrát Zuglóban
A néhai miniszterelnök emlékéhez méltó helyen, a Zugló Önkormányzata által újonnan kialakított parkban 2012. április 22-én leplezték le gróf Tisza István szobrát. A Thököly út és a Róna utca kereszteződésében felállított alkotást dr. Papcsák Ferenc polgármester, Boros Péter volt miniszterelnök, Maruzsa Zoltán, a Tisza István Baráti Társaság elnöke és Tőkéczki László történész, a szoborbizottság elnöke leplezték le.
Eseménynaptár
Évről évre megrendezésre kerül a Fidelitas Országos Sporthétvégéje, ahol fociban és kosárban csapnak össze a csapatok. Terveink szerint az idei évben kettő alkalommal is lehetőség lesz megküzdeni egymással. A pályázati kiírást itt olvashatjátok.
Gálával zárult a zuglói Csomópont
Közel egy éve indult el a zuglói önkormányzat támogatásával a "Csomópont" tehetséggondozó programsorozat, melynek keretében a kerületi fiatalok szabadidejük hasznos és szórakoztató eltöltése mellett mutathatták meg tudásuk legjavát. A verseny döntője a héten került megrendezésre a Stefánia úti Honvéd Kulturális Központban, ahol teltház fogadta a versenyzőket.
Megemlékezést tartottunk Batthyány Lajos tiszteletére
A Budapesti Fidelitas és a Zuglói Fidelitas idén a szlovén fővárosban, Ljubljanában emlékezett meg az 1848/49-es forradalomról és szabadságharcról. Az első magyar miniszterelnök rabságának helyszínén tartott megemlékezésünkhöz csatlakoztak szlovéniai testvérszervezeteink is, mivel a szlovénok és a magyarok történetében az egyik közös pont éppen a „népek tavasza”. A császári hatalom amellett, hogy leverte a magyarok szabadságharcát, igyekezett elfojtani a szlovénok bontakozó szabadságvágyát is.
Uniós támogatás a Zuglói Ifjúsági Centrumnak
A Cserepesház egyik intézménye, a Zuglói Ifjúsági Centrum nemrég hatalmas megtiszteltetésben részesült. Az intézmény ugyanis sikerrel vett részt az Európai Unió TÁMOP Munkaerőpiaci Modellek és E-szolgáltatások a Teleházban című pályázatán.
Vizsgazáró bulit szervezett a Zuglói Fidelitas
A vizsgaidőszak végeztével elhatároztuk, hogy közösen megünnepeljük a hátunk mögött hagyott félévet és annak összes sikeres vizsgáját. Tudjuk, hogy egy fiatal számára az utolsó vizsga teljesítése, és ezt követően az index leadása mindig felemelő pillanat, aminek olykor-olykor nem árt nyomatékot is adni. ;)
Legolvasottabb cikkek
A „kulturális népirtás” ellen tüntettek a nagykövetség előtt
„Szülőföldön hontalanul”, „Szlovák állampolgárságától nem fosztható meg senki”. Többek között ezek a feliratok álltak a Budapesti Fidelitas csütörtök esti demonstrációjának transzparensein. A nagyobbik kormánypárt fővárosi szervezete azért rendezett gyertyás tüntetést északi szomszédunk Stefánia úti nagykövetsége elé, hogy felhívja a figyelmet arra az „abszurd és európai normákkal összeegyeztethetetlen jogtiprásra”, amit Szlovákia tesz a magyar állampolgárságot felvevő felvidékiekkel.
Testvércsoporti megállapodás a kecskemétiekkel
Újabb fidelitaszos testvércsoporti megállapodás született Budapesten, ez alkalommal a kecskeméti és a zuglói szervezetek között. A jó hangulatban telt találkozó Zuglóban került megrendezésre, ahol a vendéglátók – a szerződés megkötése mellett – igyekeztek minél többet megmutatni a kerületükből is.
Csoportunk vendége volt Wittner Mária
Péntek délután Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, egykori '56-os halálraítélt volt a Zuglói Fidelitas vendége. A képviselő asszony beszélt a forradalomról, a szabadságharcról, a kegyetlen megtorlásokról és '56 napjaink társadalmában betöltött szerepéről.
